Kalitkalét

Újra összeállt a tejútrendszer
azokból a furcsa kis csillagokból.
Létük csupán elektromos zaj,
s mert felszoroztam hatvan centis
intim szférám a tizenhét colos
monitorral, így lett
tér-iszonyom kint,
s csillagiszonyom itt bent.
Műanyag élet, ahogy
wifin keresztül csatlakozom
egy másik csillagrendszerhez,
ahol az idő ragad, mint a kátrány,
s az árulásnak mindig
kénszaga van.
Félelmeim mantrákban
oldódnak, láthatatlan lábnyomomat
csak kitörölhető szavak őrzik.
Itt nincsen túlpart, s nincsen
valóság. Minden illúzió,
a bennem fuldokló, elképzelt
szerelem is.
Úgy megyek el innen
- a négy falam közül -,
hogy nem érkezem meg sehova,
s közben úgy maradok itt,
hogy képtelen vagyok
a semmiből visszatérni.


(Faragó Nóra)

Csak

Mindig csak egy pillanat

ezredrésze lesz 

míg két ölelésed közé, 

a csend mozdulatlanságába 

beszivárog egy elfelejtett szimfónia.
Mint egy lágy fuvallat 

múltad sziklákkal tördelt 

tengeréről, megérkezik. 

De többé nem hűsít. 

Nem csillapítja lázad.

Elmúlik majd

Leo Ferré: Avec le temps

Kulka János: Elmúlik majd

magyar szöveg: Miklós Tibor

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden arc,
minden hang,
és a szív nem ver többé itt bent.

 Hát menj, és ne keresd a végtelent,
mert nincs...
Nincs örökké.

 Ne lázadj hát,
ez így van jól.

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden nyár,
minden hangos csodád,
minden láz, amit vágy gyújtott..

 Nappalodról, éjszakádról
mit sem sejt az utazó,
ki majd utánad érkezik,
körülnéz, és nem lát semmit mindebből már...
A jó, a rossz...
elmúlik mind.

Elmúlik majd,
eltűnik végül a sok rohanás,
minden szánalmas, szédült kapkodás valaki más után...
eltűnik, mint a féltő pillantás:
siess haza, és meg ne fázz...

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden bűn,
hazugság, öncsalás...
Akik néhány garasért lelküket árulták,
ugyanúgy mennek el,
mint akik azt hitték,
ha őszintén és tisztán élnek,
rájuk majd vár valahol egy jobb világ...
Kincseink, koldusruhánk
itt hagyjuk mind...

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szín,
fáradt szürkévé lesz, megkopik, megfakul,
ahogy a véletlen ágy,
a sok véletlen társ...
Kihalt az út, szitál a hó,
és elborít.

Elmúlik majd,
eltűnik végül minden szó,
marad a ránk omló csend.
Minden dal, minden perc,
mely a szárnyára vett,
elszáll könnyű füstként...
Régvolt szerelmek vézna árnya ködbe vész,
hangjuk szólít: ne késs!
Lépsz a távol felé...

Vágy és gyönyör elmúlik mind
- így van ez jól.

 

 

A felvétel a 2011-es Irodalmi Esten készült. 

 

Elfeledném

Frank Wildhorn: Scarlet Pimpernel 

I'll forget you

Elfeledném

magyar szöveg: Valla Attila

ezúton is elnézést, hogy az utolsó sort átköltöttem..

"halál vár" lenne a "többé már" helyett.

Itt is számolgatnom kellett.. ha minden igaz, 2009-ben énekeltem fel.. 

Az biztos, hogy egy versenyre jött velem, a link alatt olvasható egy beszámoló róla

http://www.fehervar.net/site.cgi?a=cikk-1&cid=enekverseny10

A versenyről nem tudok mit mondani.

Öreg vagyok már bohócnak.

Esti blues..

zene és dalszöveg: Paudits Zoltán

ének: Faragó Nóra

a felvétel 2003-ban készült a Denevér Stúdióban

 

Emlék

fotó: Faragó Írisz

Péjó Tibor: Emlék

Lecsukott szemedben rég kihunyt láng emléke él.

Szerettél és szerettek. De te elfeledted rég.

Bús emlékeimet kergeti a hervadt őszi szél, 

s nincs semmi,

csak egy jeges szél a szívemben. 

Ha kérdezel a holnapról, már nem érdekel. 

Azt a szép világot, a következőt már nem érem el.

Bús emlékeimet kergeti a hervadt őszi szél,

s nincs semmi,

csak egy jeges szél a szívemben.

A szívemben.  

zene/ének: Faragó Nóra

zongora: Lábodi Róbert

 A felvétel 2003-ban készült...

Amúgy meg két akkorddal, 17 évvel ezelőtt...

 

 a dalhoz katt a fenti linkre.. nem engedte beágyazni a blogger..

Suttogás a szélnek

Katie Melua: I cried for you

dalszöveg: Kőhalmi Ildikó 

ének: Faragó Nóra

 

Suttogás a szélnek


te szép vagy itt a csendben
míg átsuhannak szárnyaid
de árnyad s a bánat kékje
szűnik bennem

bár minden elmúlt eddig még
most érzem, hogy ez másról szól,
csak vagy, ahogy a szépség,
és sose értettem, mért

sírnék, szívem
és az ég sír velem
nem mivelünk telik innen ez az élet
a színek évszakát
az éj oldja szét
a szépség csak suttogás a szélnek

a túlon túl van egy másik föld
hol a kincsem, a titkod tart végleg fönt

csak sok idő, míg feledlek,
és nem az űrben ébredek,
hogy elengedjem
magamtól szíved

sírnék, szívem
és az ég sír velem
nem mivelünk telik innen ez az élet
a színek évszakát
az éj oldja szét
a szépség csak suttogás a szélnek

most lesz úgy, mielőtt
a hűség a földhöz nőtt.
tudom jól, már nem enyém,
és engedem de bennem él

sírnék, szívem
és az ég sír velem
nem mivelünk telik innen ez az élet
a színek évszakát
az éj oldja szét
a szépség csak suttogás a szélnek

a felvétel itthoni light-verzió.. a túlvezérlés rajtam múlt, Németh Sándornak viszont köszönet, hogy távmunkában megpróbálta korrigálni a korrigálhatatlant 

Por-tré

Arcod térképén létjogosultságot
követel magának a rejtőzködő idő.
Kirajzolódnak a múltba vasalt
sérelmek lepúderezett

barázdái. A tavaszi zöldárban
kirügyeznek a szarkalábak. Kopott
szivárványhártyád kékje fagyott
tó tükre. Szerelemmentes

ajkadról valaki elcsente a csókok
utáni vágyat. Egy véletlenül
elkattintott fotó mesél rólad.
Szétkürtöli, hogy bizalom hiányában

berendezkedtél valamiféle százévnyi
magányra. S mivel nálad mindenből
csak egy van, fogcsikorgatva birkózol
a pótolhatatlanság gondolatával.

(Faragó Nóra) 

.

Mint a régvolt szerelem

fotó: Manga Zsolt

falnak támaszkodva bámulom ahogy
az éjszakában csillaghalál parádézik
megdöbbent a távolság illúziója
amiben tegnapvolt fények
vallják be elmúlásukat
az égbolton csak a múlt sír
s fényképet néz a szoborrá
dermedt jelen
a tér - idő érthetetlen játékában
minden vég fáziskéséssel
érzékelhető

(Faragó Nóra)

.