Akkoriban egy Coelho könyv címe röhögött rám a polcról
sosem olvastam nem szeretem és különben is
túl fáradt voltam magammal kellett szembenéznem
ha lábon nem hát négykézláb kimászni a pokolból
ahol semmi sem az aminek látszik
s ennek tudata azóta is megijeszt
mert hogy a fészkes fenébe tudja magát minden
a felismerhetetlenségig álcázni
a mosolyok mögé tapadó félelem
sokáig bujkált előlem
de ma már érzem jelenlétét nem versz át te sem
nagy harcokat vívsz önmagaddal
kiégett szemeidből kiolvasom Sartre-t
nem tudsz mit kezdeni a szépségeddel
mert levette rólad tekintetét az aki érted
rólam levette és most szánalmas sorstársak lettünk
egy halom baba a sárban ahogyan Cseh Tamás
énekelte kopott kabátot rejtegetünk a csavargóét
aki koldussá vetkőztetett bennünket
Ne félj
elmúlik
felöltözünk újra
Néha visszaköszön még néhány ígéret
de az nem nekünk szól
ő csak a vágynak énekel a hiánynak
amit sem te sem én sem ő senki nem fedhet le
a kezdettől fogva hordja
vajúdik de sosem szüli meg
mert csak olyan mint a szél
keresztülrobog az erdőn minden egyes tölgyfán
a lombkorona formája szerint akad fent
de a szabadságvágy lételem
nem kötheted meg szárnyalását
megtépázza leveleid
ezért köszönt rád a lombhullató halál
a tél amiben most vacogsz te is
ahogyan remegtem én is meztelenül
míg benned éppen akkor nyár gyúlt
