 |
| (forrás: Liliana Iribarry) |
Mert egy nap jelentéktelenné válik minden.
A sok bolond kérdés bohócnak öltözik,
s orra bukik saját lábában. A földön hasalva
vigyorog rám, míg krumpliorra messzire gurul,
botladozva a szőnyeg rojtjain. A végtelen
mennyiségű, megfejthetetlennek tűnő egyenletek
kihozzák végeredményként a nullát. Az ezernyi
merre és hogyan tovább hanyag mozdulatokkal
krikszkrakszokat karistol egy fehér lapra,
majd sárga színessel a sarokba biggyeszt
egy vigyorgó napocskát.
S én ott ülök majd a papír felett.
Göndör kacajjal nevetni fogok.
Talán még a könnyem is kicsordul.
Hisz ennyi az egész.
Ennyi, semmi más.
