Várakozások kora

Nem hiszed, hogy valaki értelmes
mondatot farag a szerelem
összekuszálódott szavaiból.
Szilánkosra tört a bizalom.
Húsodba mart a felismerés,
hogy letétbe helyezett álmok
őrzője lettél, amikért sosem
érkezik gazda. Cukorral
dobál csupán - jó messziről -,
hogy ne érezze az illatod, ami
elől észvesztve menekült a jó
meleg biztonságba, ahol nem jár
szemrehányás elvesztegetett évekért.



*



Néha félresöpröd az asztalon
hánykolódó jegyzeteket,
beszáradt borospoharat, legyen
hová a sorsnak kiköpni
azokat a hülye véletleneket,
aztán jó ideig elsakkozol
- csak azért, hogy teljen az idő -,
mert valakinek mindig akad
némi lerendezetlen dolga
a nálad felejtett önmagával,
keresztülrobog életeden,
kitépi belőled, ami az övé,
aztán elégedett mozdulattal
noteszébe húz egy strigulát.

*

Egyre homályosabb a kép, 

ami visszaszűrődik a világból.

Mindent elfed valami szürke köd, 

nincs előtted és nincs utánad, csak 

a semmi utazik érvényes jeggyel
szavak hátán, villogó csetablakok, 

ímélek vonalán. A sebességtől
megrészegült kalauzok megnyargalják
a pillanatot, pezsgőt bontanak, majd
másnapos fejjel archiválnak, s böfögve
célba vesznek egy újabb állomást.