Maradok

(kép: Michael Vincent Manalo) 

Csak a hátrahagyottak értik a peronon ácsorgók
tétova mozdulatait, az induló vonatok reményteli
búcsúját, az eget szorongató fasor dermedtségét,
amint lemezteleníti karmaikat az ősz, az idő
mérhetetlenségét, míg végtelenre eszi magát
a várakozás. Csak ők súgnak imát távolodó
léptek visszhangjáért; ne vesszen belőlük
a szerelemvágy a megérkezés pillanatában.

Csak a hátrahagyottak hallják meg a csend
többszólamú mesterművét, csodálják
a karmester ágálását amint hajlott gerinccel
dirigál a mindenség pódiumán, de ezernyi
csáppal érzékelik a világot elöntő káoszt,
nagyítóval keresik benne a rendet, s mint
a gyerekek, rajonganak, ha egy eldeformált
mozaikkocka végre a helyére illeszthető.